Skip to content

Labancpecsenye

  • Szerző:
Print Friendly, PDF & Email

 

 

Egy nagyon finom sertéshúsból készült sült hús. Mustáros ízesítéssel, sajttal és sonkával felturbózva, sütőben összesütve. Egyszerű elkészíteni, mégis egy fantasztikus étel.

Hozzávalók 4 főre:

  • 1 kg sertéstarja vagy karaj (csont nélkül)
  • só-, bors ízlés szerint
  • 4-5 ek mustár
  • 10 dkg sonka
  • 10 dkg trappista sajt
  • 6 ek liszt
  • 1 ek őrölt fűszerpaprika
  • kb. 4 ek olaj

 

 

 

Elkészítés:

A megtisztított hússzeleteket kissé kiklopfoljuk, majd sózzuk és borsozzuk mindkét oldalát. A szeleteket megkenjük mustárral és az egyik felére teszünk egy-egy szelet sonkát és sajtot, majd a másik oldalát ráhajtjuk. Pár helyen hústűvel vagy fogvájóval megtűzzük.
A lisztbe keverjük a pirospaprikát és ebben megforgatjuk a töltött húsokat. Ezután egy sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk és egy kevés olajjal meglocsoljuk őket. 190 fokra előmelegített sütőben, egyszer megfordítva, körülbelül 30 percig sütjük. Majd 200 fokon körülbelül 10 perc alatt készre sütjük.
Nálunk a család kedvence készült köretként hozzá, édesburgonya tepsiben sütve. Szerintem burgonyapürével, vagy hasábburgonyával is nagyon finom.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük