Skip to content

Holstein szelet

  • Szerző:
Print Friendly, PDF & Email

 

 

Ezt az ételt Friedrich von Holstein diplomatáról nevezték el, aki nem csak a politikában, hanem a konyhában is sikeres volt. Az ő útmutatása szerint készítette el egy berlini szakács először, a róla elnevezett ételt. Fontos tudni, hogy ez az eredeti, eltér a nálunk közismert Holstein szelettől. Az eredeti fogás borjúszeletből készül, ringli és vagy kapribogyó, szardella is van benne. Az eredeti fogás valahol elvesztett egyet s mást a hozzávalói közül, amíg ideért hozzánk :). Mi egyszerűbben készítjük, ráadásul sertéshúsból, de így is nagyon szeretjük.

Hozzávalók 4 főre:

  • kb. 80 dkg (4 nagy szelet) sertéskaraj, vagy sertéscomb
  • 4 db tojás
  • só-, bors ízlés szerint
  • 1,5 dl tej
  • kb. 5 ek liszt
  • olaj a sütéshez

 

 

Elkészítés:

A felszeletelt karajt enyhén kiklopfoljuk. Nem kell túl vékonyra, körülbelül fél centiméteresre. A széleit néhány helyen bevagdossuk és sózzuk, borsozzuk. Egy zárható fedelű dobozba sorba rakjuk a szeleteket, és a tejet ráöntjük. Egy éjszakán át a tejben áztatjuk, így nem lesz a hús száraz. Ezután a húst kiemeljük a tejből és papírtörlőn leitatjuk. Kicsi borssal még megszórjuk, majd lisztbe forgatjuk. Ezután kevés, néhány evőkanál olajon a hússzeletek mindkét oldalát megsütjük. Ez oldalanként körülbelül három perc.
A visszamaradt zsiradékban négy darab tükörtojást sütünk.
Mindegyik hússzeletre teszünk egy-egy tojást és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Ez az étel csak frissen jó! Hasábburgonyával tálaljuk.
Hagyományosan szardella ringlivel díszítették. Kifejezetten passzol ehhez az ételhez az ecetes vagy erős ízű feltét, a tojás mellett. Ha ezt nem szereted (mint, ahogy én sem), akkor tálald ecetes uborkával! Egyszerű, de nagyon finom étel.

Így készíts tökéletes tükörtojást:

  • A tükörtojáshoz használjunk tapadásmentes serpenyőt, ehhez körülbelül egy evőkanál olaj elég. Hagyományos serpenyőhöz körülbelül kettő evőkanál olaj szükséges.
  • Ha túlságosan felhevült olajra tesszük a tojást, akkor szétspriccel az egész, és túl hirtelen sül meg a tojás alja. A lángot vegyük közepes erősség alá, így a tojássárgának van ideje megszilárdulni és a tojásfehérje sem sül túl. Egy percre érdemes lefedni a serpenyőt, hogy a gőzben a tojásfehérje egyenletesen sülhessen, a sárgája pedig lágy maradhasson. Ha szeretnéd jobban átsütni a sárga részt, akkor tartsd kicsit tovább a fedőt a serpenyőn.
  • Állítólag a profi tükörtojás készítők a serpenyőt sózzák, nem pedig a tojást! Az olajra tesznek egy csipet sót, majd erre ütik a tojást. Ha alulról sózunk, akkor nem fog leragadni a tojás és nem lesz foltos a sótól. Tálalásnál lehet ízesíteni sóval, borssal, pirospaprikával, ki hogyan szereti.
  • Ma már léteznek különböző formák szilikonból vagy nyeles változatban, melyek segítségével szinte bármit megformázhatunk tojásból. Ha ilyen nincsen kéznél, kaliforniai paprika közepéből vágjunk ki egy szeletet, hogy szép virág formát kapjunk.
  • Ami még fontos, hogy mindig a lehető legfrissebb tojást használjuk.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük