Skip to content

Medvehagyma krémleves

Print Friendly, PDF & Email

 

 

Indítsuk a tavaszi szezont egy isteni medvehagyma krémlevessel!
A leginkább fokhagymára emlékeztető, de még annál is erőteljesebb illatű medvehagyma a tavasz egyik első hírnöke. 

Hozzávalók: (4 főre)

  • 1 cs medvehagyma
  • 3 db zöldségleveskocka
  • 1,5 dl főzőtejszín
  • só-, bors ízlés szerint
  • 1,5 l víz
  • 3 nagyobb db burgonya
  • 3 ek olivaolaj
  • kb. 20 dkg trappista sajt (lehet füstölt is)

 

 

 

Elkészítés:

A medvehagymát alaposan megmossuk, megtisztítjuk és felaprítjuk. A megtisztított burgonyát kockákra vágjuk. Egy fazékba felhevítjük az olajat és beletesszük a burgonyát. Pár percig pároljuk, majd felöntjük a vízzel és hozzáadjuk a leveskockákat. Ízlés szerint sóval, borssal fűszerezzük. Körülbelül 20 percig főzzük, amíg a burgonya megpuhul. Ezután hozzáadjuk a medvehagymát is. Pár percig főzzük együtt, csak addig amíg a levelek kissé megfonnyadnak.
A tűzről félrehúzzuk a levest és egy botmixerrel pépesítjük.
A tejszínt elkeverjük néhány kanál forró levessel. A levest visszahelyezzük a tűzre és a tejszínt beleöntjük. Két perc alatt összeforraljuk.
Pirított kenyérkockákkal és sajttal megszórva tálaljuk.

 

 

2 thoughts on “Medvehagyma krémleves”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük