Skip to content

Zöldborsó főzelék grillkolbásszal

  • Szerző:
Print Friendly, PDF & Email

 

 

A piacokon megérkezett végre a tavaszi zsenge zöldborsó. Imádom! Leves, főzelék, köret, stb. most jöhet minden, ami borsó. A főzelék színén látni, igen, én pirospaprikát is teszek bele, néha „fehéren” készítem, nálunk mindkét változat kedvelt.

Hozzávalók (4 főre):
  • 1-1,5 kg zöldborsó (kifejtve)
  • 3 ek liszt
  • kb. 4 ek olaj
  • 2 dl tej
  • só-, ételízesít-ő, cukor ízlés szerint
  • 1 tk őrölt fűszerpaprika
  • 1 cs petrezselyemzöld

 

 

 

 
Elkészítés:
Két evőkanál olajon a borsót dinszteljük, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi főzeléket szeretnénk főzni (vigyázat, nem leves). Ízesítjük sóval, ételízesítővel, cukorral ízlés szerint. Puhára főzzük a borsót, közben elkészítjük a rántást: a maradék két evőkanál olajon, két evőkanál liszttel. A tűzről félrehúzva ebbe tesszük a pirospaprikát, majd tejjel öntjük fel. Végül a forrásban levő borsóhoz adjuk a rántást, és állandó keverés mellett, pár perc alatt besűrítjük vele. Friss, apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk.

Én jelenleg grillkolbásszal tálaltam.

Tipp: maradék pörkölt, vagy sült hússal is finom. Tükörtojással és sült virslivel is párosíthatjuk.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük