Skip to content

Ünnepi szendvicstorta

Print Friendly, PDF & Email

 

 

 

Egy szuper, ízletes és nagyon mutatós „buli recept”. 
Sok finomsággal rétegezett szendvicstorta. A hozzávalókat saját ízlésünknek megfelelően variálhatjuk. Sonka helyett például füstölt lazaccal is készülhet. Kedvenc zöldségeinket is becsempészhetjük a rétegek közé, valamint a tetejére garnéla is kerülhet.


Hozzávalók 6-7 főre:

  • 75 dkg natúr krémsajt (pl. mascaprone)
  • 1 cs (50 dkg) szendvicskenyér
  • 10 dkg reszelt gouda sajt
  • 20 dkg szeletelt füstölt sonka
  • 1 kisebb db kígyóuborka
  • 5 db piros retek
  • 5 db tojás
  • só-, bors ízlés szerint
  • fél-fél csomag petrezselyemzöld és kapor

Elkészítés:


Az uborkát és a retket vékony karikára vágjuk. A tojást 10 perc alatt keményre főzzük és szintén felkarikázzuk. A krémsajtot egy tálban kikeverjük kevés sóval és borssal. Egy körülbelül 26 cm-es átmérőjű tortaformába sütőpapírt helyezünk és elkezdjük a rétegezést: először egy sor kenyeret helyezünk bele, a sarkoknál háromszögbe vágva illesztjük a formába a kenyeret. Sajttal megkenjük és egy sor sonkát helyezünk rá, majd ismét kenyér sor következik. A kenyereket újra krémsajttal megkenjük, majd a reszelt sajttal megszórjuk. Retek, uborka és főtt tojás karikákkal kirakjuk a tetejét és egy újabb kenyér sor következik. Levesszük a tortaforma karimáját és a maradék krémsajttal a tetejét és körben az oldalát is egy kenőlapáttal megkenjük.

 

 

Hidegre tesszük minimum fél órára, majd díszítjük a tetejét: tojáskarikával, uborkával, retekkel (aki szereti garnélával fokozhatja az ízhatást) és a zöld fűszerekkel, kaporral és a petrezselyemmel.

 

 

Rövid ideig még a hűtőben pihentetjük, majd úgy, mint egy hagyományos tortát, szeletelve tálaljuk.

 

 

1 thought on “Ünnepi szendvicstorta”

  1. Ó, de szép!
    "kár", hogy bevásároltam már Húsvétra.
    Na, nem baj, megcsinálom a legközelebbi vendégeskedésre.
    Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük