Skip to content

Oreo pohárkrém

  • Szerző:
Print Friendly, PDF & Email

 

 

Kezdő konyhatündérek is nyugodtan elkészíthetik, mert mint a legtöbb pohárkrém egyszerűen elkészíthető, mégis nagyon finom és különleges. A korábbi oreo-s receptjeim után: az Oreo torta, az Oreo kekszes mogyoróvajas brownie muffin és az Isteni oreos desszert után egy újabb változat.
Oreo fanoknak szinte kötelező a kipróbálása! 🙂

Hozzávalók 4 főre:

  • 1 doboz (176 g) Oreo keksz
  • 25 dkg mascarpone
  • 2 dl habtejszín
  • 10 dkg porcukor
  • 1 ek vanília aroma
  • 1 cs csokoládés főzős pudingpor
  • 5 dl tej
  • kb. 4 ek cukor

 

Elkészítés:

Először is elkészítjük a csokoládé krémet, hogy legyen ideje kihűlni. A pudingport simára keverjük egy kevés tejjel, majd ízlés szerinti mennyiségű cukrot is hozzáadunk. A maradék tejet felmelegítjük, majd hozzáöntjük a cukros pudingot. Simára keverjük és állandó keverés mellett, néhány perc alatt sűrűre főzzük, majd hűlni hagyjuk.
Az oreo kekszből a díszítéshez félreteszünk négy darabot, a többit összezúzzuk, nem túl apróra. Ezután egyenlően elosztva, négy pohárba tesszük.
A habtejszínt keményre felverjük és három részre osztjuk. A mascarponét simára keverjük a porcukorral és a vanília aromával, majd hozzáadunk egy adag tejszínhabot. Ezt a mascarponés krémet, szintén egyenlően elosztva a morzsolt kekszre kanalazzuk.
A kihűlt pudinghoz  keverünk egy adag korábban felvert tejszínhabot. A csokis krémet elosztjuk a poharakban lévő mascarpone krém tetején. Végül a maradék tejszínhabot a csoki krémen egyenlően elosztjuk. A maradék oreo keksszel díszítjük a desszertünk tetejét. Tálalásig hűtőben pihentetjük.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük