Skip to content

Csokimousse whisky-vel és narancssal

  • Szerző:
Print Friendly, PDF & Email

 

 

 

Egy isteni, selymes csokoládé krém, de most kivételesen nem a gyerekeknek kedvezek. Felnőtteknek egy különleges pohárkrém, kevés alkohollal megbolondítva.
Karácsonyra ajánlom nektek ezt a csokis, narancsos, whiskys desszertet, aminek a tetején házilag készített törökméz van. 
Ennek a „krém csodának” tuti ott van a helye az ünnepi asztalon, nálam legalábbis! Próbáljátok ki ti is!!!


Hozzávalók 2 adagra:

  • 100 g étcsokoládé
  • 50 g cukor
  • 2 tojás
  • 2 cl whisky
  • 2 dl hideg habtejszín
  • 1 narancs héja

A tetejére:

Elkészítés:

A lehűtött tejszínből habot verünk, majd felhasználásig hűtőbe tesszük. Két keverőtálat meleg vízfürdő fölé helyezünk.
Az egyik keverőtálban habosra keverjük a tojások sárgáját a cukorral. A másikban megolvasztjuk az apróra tördelt csokoládét és a már megolvadt csokiba belereszeljük egy narancs héját. Ezután mindkét tálat levesszük a gőzről és hűlni hagyjuk.
A következő lépés, hogy a tojásfehérjét félig felverjük egy csipetnyi sóval, majd hozzáadjuk a whiskyt és így együtt kemény habbá verjük.
Az olvasztott csokoládét összekeverjük a kikevert tojássárgájával (ne ijedjünk meg, kissé összeáll, nehezen keverhető lesz), majd több lépésben, apránként hozzáadjuk a tojásfehérjét (első adagot erősen keverőkanállal kavarjuk hozzá, ekkor már lágyabb lesz a krém, a többit lehet már óvatosan a csokihoz adagolni), végül pedig a tejszínhab 2/3-át is. Poharakba kanalazzuk és hűtőben hagyjuk kihűlni. Ez idő alatt elkészítjük a törökmézet: ehhez a cukrot és a mézet serpenyőben kevergetés nélkül hevíteni kezdjük. Mikor olvadni kezd a cukor, körbeforgatjuk a serpenyőt,
hogy mindenhol egyenletesen kezdjen pirulni. Nem szabad megvárni, hogy teljesen karamellszínű legyen. Gyorsan megszórjuk a szódabikarbónával és rögtön össze is keverjük. Ne ijedjünk meg, a szódabikarbónától, az egész kicsit felhabzik, ilyenkor rögtön ki is kell önteni a serpenyőből egy olajjal kikent tepsire. Várjunk türelmesen, kb. egy óra alatt megszilárdul és  törhetővé válik.
Tálalásnál rákanalazzuk a megmaradt tejszínhabot a poharakban lévő csokira, tetejére összezúzott törökmézet szórunk. Ebből a törökméz adagból bőven marad még, tördeljük nagyobb darabokra és külön kínáljuk. A gyerekek biztosan értékelni fogják és legközelebb „rendelni fogják” tőlünk a házi törökméz csemegéjüket.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük