Skip to content

Burgonyafőzelék fasírttal

Print Friendly, PDF & Email

 

 

 

 

A főzelék kezdi visszanyerni régi dicsőségét, ezt bizonyítják országszerte telt házzal működő főzelékbárok is. A főzelék az értelmező szótár szerint „növényi részekből készülő főzött, sűrűbb étel”, de jelenti magát a zöldséget is, melyből ilyen étel készül.

 
Hozzávalók 4 főre:
  • 1 kg burgonya
  • kb. 2 ek liszt
  • 5 dkg zsír vagy olaj
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 2-3 babérlevél
  • só, bors, ételízesítő, majoranna ízlés szerint
  • kb 1 ek ecet
  • 1 dl tejföl

 

 

 

 

 

Elkészítés:
A burgonyát karikára vagy kockára vágjuk, ki hogy szereti. Majd annyi sós vízben, amennyi éppen ellepi, a babérlevéllel, majorannával együtt puhára főzzük.
A zsírból és lisztből zsemleszínű rántást készítünk, és amikor még a rántás világos, beletesszük az apróra vágott vöröshagymát és folyamatos keverés mellett együtt pirítjuk. Amikor elkészült a rántásunk, akkor kevés vízzel és a főtt burgonya levével felengedjük és a burgonyához adjuk.
Tovább ízesítjük sóval, borssal, ecettel, valamint a tejfölt is hozzáadjuk, majd még egyet forralunk rajta.
Rengeteg feltét passzol ehhez a főzelékhez. Például bármilyen pörköltféle, vagy sült, de szerintem a fasírt is kiváló választás.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük